De tényleg: Miért megyünk újra a zöldbe?

Igyekszem kültéri helyszínen, a természetben, távolabb a mesterséges környezettől tartani a jógaóráimat, és a sétáló jóga alkalmakat, ahol valóban szemet gyönyörködtető látvány is jár a fizikai aktivitás mellé. De miért jó nekünk ez a sok zöld?

A zöld a melegség, a szívélyesség, a harmóniára való törekvés és a nagyvonalúság színe. Spirituálisan segíti a regenerációt, aktív együttérzést ad, a remény, a saját út és a belső tér színe. Pozitívan befolyásolja az empátiát, a rejtett félelmeket, a természettel való kapcsolatot, valamint az identitással és a határmeghúzással kapcsolatos ügyeket.

A hatalmas teret, a szabadságot, a növekedést, a folytonos változást, valamint a gyógyítás képességét is magában hordozza. Akinél a zöld szín domináns, annak biztos, hogy nagyon fontos az élettere, a környezete, és törekszik arra, hogy harmóniát teremtsen benne.

És szerintem akit vonz a jóga, a természetben sétálás, biztosan ilyen ember is: aki úton van, aki nyitott a tapasztalásra, a fejlődésre.

A zöld szín egy fontos képzettársítása az igazságkeresés és az igazságérzet.

A zöld energiája felszínre hozza a felelősségvállalást, a szemléletváltást, és segít ezekben rendet tenni, segítségünkre lehet, ha döntéshozatal előtt állunk, vagy ha az önállósodás folyamatában vagyunk.

A nézőpontváltás elérése kulcsfontosságú a terápiás folyamatokban, amelyre erre is alkalmas kiválóan alkalmas a zöld szín. Ha visszatérünk a természetbe, ott az örökzöld növények a halhatatlanság szimbólumai, reményt adnak és a gyógyulás lehetőségét.

Azonban a nézőpontváltás nem csak a terápiában lényeges. Egy feszültebb helyzetben, egy döntéshozatalban, milyen jó lenne, néha csak "átülni" egy másik székbe, ahonnan egész mást látnánk meg. Talán új lehetőségeket, talán új értékeket is. Amikor nem jógaoktató vagyok, hanem segítő beszélgetés közben ülök egy másik ember mellett, sokszor ez a legnagyobb ajándék, amit adni tudok neki: egy új nézőpontot, vagy csak a megengedést, hogy "jé, ezt lehet innen is nézni". 

Szerző: Kiss-Horváth Ágnes

LEHET, HOGY ELAKADTAM!

Mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor úgy érezzük, hogy nem tudjuk, merre van az előre. Lehet, hogy egy veszteség feldolgozásában rekedtünk meg, talán a változás útján érezzük magunkat csapdába esve, vagy egyszerűen csak a hétköznapok terhe húz vissza minket. Az ilyen helyzetekben könnyű elveszíteni a reményt, és úgy tűnhet, hogy nincs kiút. De valójában mindig van egy következő lépés – még akkor is, ha most nem látod.

Miért érezhetjük magunkat csapdában?

• A régi mintázatok ereje – A megszokott gondolataink és viselkedésmintáink visszahúznak, még akkor is, ha már nem szolgálnak minket.

• A változás fájdalma – Az elengedés, a gyász vagy egy új életforma kialakítása fájdalmas folyamat, amMiért érezhetjük magunkat csapdában?

• A belső bizonytalanság – Amikor nem látjuk előre a következő lépést, úgy érezhetjük, hogy elakadtunk.

Ha úgy érzed

• Engedd meg magadnak az érzéseidet! Nem kell mindig erősnek lenned. Az érzéseid elfogadása az első lépés a továbblépés felé.

• Keresd meg a belső erőforrásaidat! Emlékezz vissza azokra a helyzetekre, amikor már túljutottál nehéz időszakokon. Mi segített akkor?

• Ne próbálj mindent egyedül megoldani! Egy támogató közeg, barátok vagy egy szakember segíthet új nézőpontból látni a helyzeted.

• Ne azonnali megoldásokat várj! Idő kell a gyógyuláshoz és a továbblépéshez. Adj magadnak türelmet és megértést.

• Tedd fel magadnak a kérdést: Mi az a legkisebb lépés, amit most megtehetek? Nem kell mindent egyszerre megoldani. Egy apró előrelépés is közelebb vihet a célodhoz.

Elakadni nem kudarc. Ez egy jelzés arra, hogy éppen változás történik benned. A mélypontok mindig egy új kezdet lehetőségét hordozzák magukban. Ha most nem látod a kiutat, ne feledd: nem vagy egyedül. A segítség mindig ott van, csak el kell fogadnod.

Ha ismersz valakit, aki most nehéz időszakon megy keresztül, oszd meg vele ezt a cikket, hogy tudja: van remény, és mindig van egy következő lépés.

SZEMÉLYES PÉLDÁM

Nekem az segített egy-egy ilyen nehéz helyzetben,  például a covid járvány idején,  hogy rájöttem, nem mindig tudok magamért tenni,  de ennek ellenére mindig tudok örömet okozni másoknak. Az olyan családtagjaimat akikkel nem találkozhattunk, néha megleptem egy házhoz rendelt palacsintával vagy kisebb csomaggal, ami azt az érzést azonnal megadta számomra , hogy ilyen nehéz helyzetben is kompetens személyként tudok viszonyulni a kihívásokhoz. Hogy tudok döntést hozni, és cselekedni is.

MOST MÚLIK PONTOSAN, ENGEDEM HADD MENJEN

Most múlik pontosan, engedem had menjen. De miért olyan nehéz elengedni és túllépni a veszteségeken?

A veszteségek, legyenek azok személyek, kapcsolatok, munkahelyek vagy élethelyzetek, mindig mély hatással vannak ránk. Az elengedés és a túllépés ezen a fájdalmon sokszor hosszú és bonyolult folyamat, amely sokak számára szinte lehetetlennek tűnik. Miért ennyire nehéz megbirkózni a veszteséggel, és miért van szükség időre ahhoz, hogy elengedhessük?

Valami lezárult

Először is, a veszteség élménye alapvetően átformálja a világunkat. Egy szeretett személy, egy élethelyzet vagy egy értékes kapcsolat hiánya hirtelen ürességet hagyhat maga után. Ezt az ürességet nem könnyű elfogadni, mert minden veszteség valamilyen formában egy identitásvesztést is jelenthet. A gyász nemcsak a másik személy vagy dolog hiányát jelenti, hanem sokszor egy egész életszakasz lezárását, a hozzájuk kapcsolódó érzéseink, emlékeink elengedését.

Pszichológiai szempontból a gyász egy olyan komplex érzelmi folyamat, amely több fázison keresztül zajlik. Az elutasítás, a harag, a szomorúság és az elfogadás mind-mind részei annak a mechanizmusnak, amely segít minket megbirkózni a fájdalommal. Azonban sok esetben a gyászoló személyek nem tudják teljesen feldolgozni a veszteséget, mert megakadályozza őket a félelem attól, hogy a fájdalom elengedésével elveszítenek valamit, amit már nem kaphatnak vissza.

Hol így, hol úgy

A mentálhigiénés szakemberek gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyász nem egyenes vonalú folyamat. Nem egy egyszerű „kevesebb fájdalom” irányába mutató út, hanem sokszor hullámzó, a fájdalom és a remény között ingadozó élmény. Az elengedés nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, hanem hogy képesek vagyunk úgy élni, hogy a veszteség már nem uralja az életünket.

Túllépni a veszteségeken nem jelenti azt, hogy ne éreznénk még mindig fájdalmat vagy szomorúságot. Inkább azt jelenti, hogy képesek vagyunk megtalálni a módját annak, hogy a veszteség ne határozza meg a jövőnket. A gyászterápia és a mentális támogatás segíthet ezen a folyamaton keresztül vezetni, és biztosítja, hogy a gyászoló személyek megerősödve, de nem a veszteség terhét magukra véve léphessenek tovább.

A lényeg a saját tempó

Ne feledjük, hogy az elengedés és a gyász feldolgozása nem verseny. Mindenki saját tempójában és módján éli meg ezt a nehéz időszakot. Az a legfontosabb, hogy figyeljünk magunkra, és kérjünk segítséget, ha úgy érezzük, hogy nem tudunk egyedül megbirkózni a fájdalommal.

Ha te is gyászoló fázisban vagy, fontos, hogy tisztában legyél azzal: az elengedés nem azt jelenti, hogy elfelejted a szeretett személyt, hanem hogy képes vagy újra hinni abban, hogy a jövőben is lesz helye a boldogságnak. A gyász nem a véget, hanem egy új kezdetet is jelenthet.

5 PERC SÉTA MAGADÉRT?

Bár fáradt vagy, igen, tudom, de a tavasz már ébredezik, és ezek az apró pozitív változások bizony néha sokat tudnak adni nekünk, ne becsüld alá ezek jelentőségét.
Amikor az élet súlya ránk nehezedik, gyakran hajlamosak vagyunk bezárkózni, pedig a természet gyógyító ereje rengeteget segíthet a lelki megkönnyebbülésben. Egy egyszerű séta az erdőben, madarak figyelése, vagy egy vízparti piknik olyan hatással lehet ránk, mintha újra összekapcsolódnánk önmagunkkal.

Így csökkentsd a szorongást gyógyszer nélkül

A természetben eltöltött idő bizonyítottan csökkenti a stresszt és a szorongást. A friss levegő oxigénnel tölti meg a testet, a fák zöldje nyugtatja az idegrendszert, és a hullámok morajlása vagy a madárcsicsergés segít elcsendesíteni a belső zajt. Egy vízparti séta során a ritmikus mozgás és a táj szépsége segít kitisztítani a gondolatokat, míg egy piknik lehetőséget ad arra, hogy jelen legyünk a pillanatban.
Sokan félnek egyedül elindulni, pedig a magányos természetjárás lehetőséget ad arra, hogy igazán befelé figyeljünk, már 5 perc is elegendő. Érdemes kipróbálni, mert a természet mindig nyitva áll – és mindig visszaad valamit.

Pofonegyszerű receptem

Idén tavasszal- tél végén már megjelentek a korai medvehagyma hajtások, melynek kedvező élettani hatása mellett már a látványa is csalogató és pozitív gondolatokra sarkall intenzív zöld színe. Kedvenc receptem: 
Medvehagymás pirítós:

Piríts meg egy jókora szelet kenyeret, s kend meg még melegen egy vékony réteg vajjal. Szórd meg frissen őrölt borssal, és mehet is a tetejére a frissen aprított medvehagyma levél. Még egy lehelletnyi olivaolaj a tetejére kevés tengeri sóval, és felemelő uzsonna vagy reggeli élményben lesz részed garantálom!