Ez az oldal egy alternatív menedék. A versek és a saját készítésű hangok, nem csupán az én alkotásaim: hanem hús-vér emberekről szóló lelki elsősegély-eszközök.
Ha ajtó nyílik, ajtó is zárul,
Befészkeli magát, mintha szárnya volna,
De ki nem repül, csak bentről figyel,
A faág alatt csendben haldokolva.
Befészkeli magát, mintha szárnya volna,
De ki nem repül, csak bentről figyel,
A faág alatt csendben haldokolva.
Minden bezárt évvel elrepülnek Életek,
hol soha-soha nem is éltem,
Szárnyaiknak neve ismeretlen,
Ott várnak magányos múlt erdejében.
hol soha-soha nem is éltem,
Szárnyaiknak neve ismeretlen,
Ott várnak magányos múlt erdejében.
Egyet, és csak egyszer lehet élni,
Kezemmel a kilincset elengedem,
A hold halk üvöltéssel nyújtózik utánam,
Nem nézek hátra, nem őt keresem.
Kezemmel a kilincset elengedem,
A hold halk üvöltéssel nyújtózik utánam,
Nem nézek hátra, nem őt keresem.
Nincsen már ott senki a múltban,
Zárt ajtókon megfagyott tekintet pihen,
Szólok a szellemeknek, hogy megérkeztem,
Ismerősként integetnek, hogy igen.
Zárt ajtókon megfagyott tekintet pihen,
Szólok a szellemeknek, hogy megérkeztem,
Ismerősként integetnek, hogy igen.
Millió életet már lezártam eddig,
Így nem lettem orvos, énekes, festő,
Csak egyetlen van, amit most élhetek,
S ebben az egyben látom, ahogy egy fa felnő.
Így nem lettem orvos, énekes, festő,
Csak egyetlen van, amit most élhetek,
S ebben az egyben látom, ahogy egy fa felnő.
Ezer élet by Agnes Kiss-Horvath
Háttal álltam a fénynek,
s talán most is csak észre sem veszem,
az ajtót rángatom, ami zárva van,
lábnyomok vezettek ide, itt a helyem.
s talán most is csak észre sem veszem,
az ajtót rángatom, ami zárva van,
lábnyomok vezettek ide, itt a helyem.
Az ajtó zárva van, többé nem nyílik,
de kell ami a túloldalán elringatna engem,
nincs kulcs sehol a szobában,
s nincs kulcs sehol a zsebemben.
de kell ami a túloldalán elringatna engem,
nincs kulcs sehol a szobában,
s nincs kulcs sehol a zsebemben.
a zárt ajtót rángatom még mindig,
mert csak egyfelé nézek, hátra,
pedig magam mögött világos terek vannak
hol a nap nyújtózik egy dorombolásra.
mert csak egyfelé nézek, hátra,
pedig magam mögött világos terek vannak
hol a nap nyújtózik egy dorombolásra.
rángatom, be kell mennem rajta,
mikor, ha nem ebben az életben pont,
a hátam mögött narancs lett a szoba,
s minden virág a napnak szirmokat bont.
mikor, ha nem ebben az életben pont,
a hátam mögött narancs lett a szoba,
s minden virág a napnak szirmokat bont.
az ajtót rángatom hátha mégis nyílik,
kezembe feszül egy fájdalmas néma nesz,
nem fordulok meg, mert, ami van nem kell,
odaát! Várj még! Csak te kellesz!
kezembe feszül egy fájdalmas néma nesz,
nem fordulok meg, mert, ami van nem kell,
odaát! Várj még! Csak te kellesz!
Egy bezárt ajtót rángatok régóta,
kilincs sincs mögötte, se sorsok, se házak,
keresnem kéne egy ablakot, egy ablakot végre,
hogy onnan messzire lássak!
kilincs sincs mögötte, se sorsok, se házak,
keresnem kéne egy ablakot, egy ablakot végre,
hogy onnan messzire lássak!
Éjféli ajtó by Agnes Kiss-Horvath
Felkelt a nap ez a napkelte,
Léphetnénk hóban egyszerre.
Sárga az út és sárga a rét már,
Újra a nap süt ébred a magtár.
Léphetnénk hóban egyszerre.
Sárga az út és sárga a rét már,
Újra a nap süt ébred a magtár.
Nyílnak a szárnynak sok száz,
Csőr kutat és magot szétráz.
Téli hidegbe szárny dideregve,
Állnak a fák még téli bekecsbe.
Csőr kutat és magot szétráz.
Téli hidegbe szárny dideregve,
Állnak a fák még téli bekecsbe.
Nyílnak a szárnyak, sok száz,
Nyílnak a szárnak sok száz,
Állnak a fák még, állnak a fák még,
Állnak a fák még téli bekecsbe.
Nyílnak a szárnak sok száz,
Állnak a fák még, állnak a fák még,
Állnak a fák még téli bekecsbe.
Zajlik a jég ez a jégzajlás,
Hallgat az erdő ott nem hall más,
Koppan a koppan a földre a gomb,
Vastagra hízott hóból a lomb.
Hallgat az erdő ott nem hall más,
Koppan a koppan a földre a gomb,
Vastagra hízott hóból a lomb.
Reggeli nap süt a sárga fény,
Kelleni fog rád egy szőrmellény,
Int a tavasz most még kicsit alszom,
Kerget a szél telet éberen hallom.
Kelleni fog rád egy szőrmellény,
Int a tavasz most még kicsit alszom,
Kerget a szél telet éberen hallom.
Szárnyak by Agnes Kiss-Horvath
Meredek tető alatt laposat pislog a lámpa,
Szilánkra lépked a szél ritmusán,
Néhány szó, de mondani kár volt,
Nem is hallotta meg senki talán.
Néhány szó, de mondani kár volt,
Nem is hallotta meg senki talán.
A másik szobában leburkolt emlék,
Térdelve tűri a port, a zajt,
Kislány jön néha hogy virágot öntözzön,
Nem látja senki, hogy kihajt.
Térdelve tűri a port, a zajt,
Kislány jön néha hogy virágot öntözzön,
Nem látja senki, hogy kihajt.
Hideg a konyha köve is, mintha meztelen volna,
Mintha emlékezne mindre ki arra járt,
Ásít a hold, át a kitört ablakon,
Azt ásítja, hogy: fájt.
Mintha emlékezne mindre ki arra járt,
Ásít a hold, át a kitört ablakon,
Azt ásítja, hogy: fájt.
Nem jön ide már senki azóta,
Enyészik az emlék, jobb nem tudni már,
Tető alatt lámpa pislog egy házra,
Mit rejt a szoba, mit rejt a zár.
Enyészik az emlék, jobb nem tudni már,
Tető alatt lámpa pislog egy házra,
Mit rejt a szoba, mit rejt a zár.
Tető alatt lámpa pislog egy házra,
Mit rejt a szoba, ha valaki vár.
Mit rejt a szoba, ha valaki vár.
Kihalt szoba by Agnes Kiss-Horvath
Lebetonozva hidegséggel,
Zápor előtt a felhők lába.
Belegabalyodnak lélekkel is,
A sebes felhőszakadásba.
Zápor előtt a felhők lába.
Belegabalyodnak lélekkel is,
A sebes felhőszakadásba.
Mintha nyílna újra az ég fent,
Sötétbe zárta a napot,
Versenyt futok a felhővel lenn,
S ma bármit, bármit megbánhatok.
Sötétbe zárta a napot,
Versenyt futok a felhővel lenn,
S ma bármit, bármit megbánhatok.
Mintha nyílna, mintha nyílna,
Száz megbánásból száz másik kút,
Versenyt futok, megbántam mindet,
De téglaként nyom a múlt.
Száz megbánásból száz másik kút,
Versenyt futok, megbántam mindet,
De téglaként nyom a múlt.
Lufikat fújok a kezemre kötöttem,
Villámlik az égen, semerre látok,
Bár tudnám, hány dolog húz oda még,
A felhők alól úgyis kitalálok.
Villámlik az égen, semerre látok,
Bár tudnám, hány dolog húz oda még,
A felhők alól úgyis kitalálok.
Nézem az eget a rét közepéről,
Vonatok haladnak völgyből a hegyre,
Várótermekben ültem már eleget,
S nem indult vonat, nem indult egy se.
Vonatok haladnak völgyből a hegyre,
Várótermekben ültem már eleget,
S nem indult vonat, nem indult egy se.
A romokon ülve a kert is olyan csendes,
A lufikat látom felhő mögött repdes,
Jó, hogy mindent meg mertem bánni,
Bátor voltam: csak magamat látni.
A lufikat látom felhő mögött repdes,
Jó, hogy mindent meg mertem bánni,
Bátor voltam: csak magamat látni.
Lebetonozva by Agnes Kiss-Horvath
A semmi csöndje hova lesz, Nem bánthatja semmi nesz,Semmi ködöt ringató,Semmi lennék, milyen jó!Ott nem fájnék ha létezem, És semmit foghat két kezem,Otthagyhatom bánatom,Színes, nyári pamlagon.Otthagyhatom bánatom, Otthagyni ha, nem tudom,Színes nyári pamlagon,Hogy ne lásd az arcomon.S ha nem él bennem soha már, Lelkemből egy kis madár,A semmi ködbe elrepül,Szinte, észrevétlenül.Sem délen, sem keleten, Nem keresi senki sem,Fájó szívem viszem én,Át a semmi küszöbén.Otthagyhatom bánatom, Otthagyni ma nem fogom,Színes nyári pamlagon,Mert nincs már bánat arcodon.



